HELLÓ




Ezt el kell meséljem! Mit jelent nekem ez a videó amit most Te is megnézhetsz!


Nem olyan régen, -2 éve-  egy nagy állami cégtől nyugdíjba vonultam, dühből, mert már nem tudtam elviselni az ilyen helyekre jellemző munkastílust, ami azt jelenti, hogy zárt rendszerben, függőségektől lebilincselve mindent megszabó módon kell dolgozni. Ha ki akarsz lépni a gúzsbakötésből és szabadon lépnél, önálló ötletet valósítanál meg, biztos, hogy "elbotlassz", jobb esetben hátra tolják az ötletet és 2-3 hónap múlva " más valaki " vezetői önálló ötletként felbukkan. Az ember nem harcol mert kell a pénz, kell a munkaviszony, kell a biztonság! Biztos nektek is van hasonló tapasztalatotok. Szóval, én szerencsés voltam, mert 43 év után, mivel nőnek születtem, nyugdíjasként önként kiléphettem a rendszerből, függetlenül attól, hogy szerettem volna a törvényben biztosított időt "kiszolgálni".
A rám szakadt sok szabadidő először fantasztikus volt, mint egy hosszú szabadság! Egy idő után azonban az ember érzi - akinek az élete munkával telik nem tud leszokni róla -, hogy hiányzik az aktív tevékenység az életéből. Én legalábbis így voltam vele, persze az is szempont, hogy vannak még álmaim, amihez pénz kell, és hiányzott az értelmes feladat, az elvégzett munka sikeréhez kötőtő jó érzés! Elkezdtem gondolkozni, keresni, mi az, ami jó volna nekem.  Az interneten keresgélve akadtam erre a videóra (amit csatoltam). Lenyűgözött a jól ismert személyiség belső tűzzel, hittel és felszabadultsággal  átfűtött beszéde és vágyni kezdtem erre az érzésre! Tehát irány az MLM! 
Néhány sikertelen kísérletem volt! Azért mert sokat kellett fizetnem a belépésért és ezt a pénzt elvesztettem  vagy nem kaptam meg azt a segítséget amire mint kezdőnek szükségem lett volna, és így nem tudtam hatékonyan dolgozni. 
Aztán az interneten ráakadtam egy honlapra, ami felkeltette az érdeklődésemet:


Azt ígérte, hogy:
  • Egy csekély törzsvásárlói regisztrációs díjon kívül nem kell beruháznom,
  • Az üzletépítéshez nem kell megvásárolnom nagy összegű kezdő csomagot,
  • Minden segítséget, képzést megkapok ingyen,
  • Nagyobb ismeretségi kör hiányában online eszközökkel is lehet dolgozni
  • Az online marketinghez szükséges eszköztárt ingyen biztosítják részemre
  • Nincs kötelező teljesítményelvárás, dolgozhatok a magam ritmusában! 

Ez volt a szponzorom DXN-es honlapja! Megkerestem és egy rövid beszélgetés során újabb, számomra fontos dolgokra derült fény:

  • Olyan termékek forgalmazása történik a DXN-nél, amely a személyes egészségügyi problémáimra segítséget nyújtanak,
  • Nekem mint "kávéimádónak", öröm volt, hogy a vezető termék a KÁVÉ,  ráadásul egészséges formában,
  • A DXN megbízható, hosszú, sikeres időre visszamutató stabil cég, megbízható üzleti rendszerben dolgozik,
  • A jutalékrendszerét igazságosabbnak láttam a korábbiaknál.
Ezek után természetesen nem volt más hátra, mint belépni!  
BELÉPTEM ÉS NEM BÁNTAM MEG! Persze ez önmagában kevés lett volna:

  • Döntöttem és ezzel elindultam egy úton a célom felé, a célom felé, hogy öreg koromra olyan passzív jövedelmet biztosítsak magamnak ami nem függ másoktól, biztonságos körülményeket biztosít nekem.
  • Ez az út azonban nem járható be egy-két hét alatt. Elhatároztam, hogy kitartóan és következetesen végighaladok az úton. 
  • A módszert, ahogy dolgozom én alakítom ki magamnak, a lényeg, hogy ne essen nehezemre! Élvezzem a mindennapokat! Csak halkan "írom" a füledbe szinte egy jó játék nekem az egész!
  • Egyet biztosan tudok: SOHA NEM ADOM FEL!
Ezt a kis videót pedig rendszeresen megnézem! Erőt, hitet ad, hogy én is ezt fogom érezni!

Jó szórakozást ! 
Ha úgy gondolod Te is változtatnál az életeden én szeretettel, barátsággal várlak!
Csatlakozz hozzám!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

MI A LEGJOBB STRESSZOLDÁS?

ELSŐ KÉZBŐL: ONLINE HÁLÓZATÉPÍTÉS

Éld jobban az életed!