AZ ÖREGEDÉS ELLENSZERE A MUNKA?
Ma délelőtt véletlenül megakadt a szemem egy, a TV-ben vetített dokumentumfilmen. Minden részletében nem láttam, de amit elkaptam teljesen
meglepett. Idős emberekkel végeztek egy kísérletet, ami arra irányult, hogyan lehet
megakadályozni a gyors öregedést. Az idős emberek egy csoportját egy hétre
elvitték egy számukra ismeretlen, de kulturált helyre. A vizsgálat előtt rögzítették fizikai, szellemi, lelki állapotukat.
AZ ALAPHELYZET az volt, hogy úgy kellett élniük, mintha min. 20 évvel
fiatalabbak lettek volna. Nem kaptak olyan segítséget, amivel egyéb esetben
kényeztetni szoktuk az idős embereket! PL. nem vitték fel a csomagjukat a
szobájukba, minden problémát, munkát maguknak kellett megoldani.
Tehát
szellemileg és fizikailag mozgalmas, aktív
életet éltek.
Egy hét múlva a controll vizsgálatok igazán meglepő
eredményekkel jártak. Kiderült, hogy az idős emberek minden, korábban mért
vizsgálati eredménye javult. Javultak a keringési eredményeik, csökkent a
vérnyomásuk és sorolhatnám egészen addig, hogy javult a látásuk és a hallásuk is.
FANTASZTIKUS.
Ezt a FIATALODÁST pusztán a munkának és az aktív életnek
köszönhették!
Hogy miért is osztom meg veletek ezt az élményt?
Mert számomra ez a film egy önigazolás volt.
Nyugdíjaként
kezdtem bele egy új életbe, MLM, online hálózatépítés rejtelmeibe. Mindig
motoszkált bennem, hogy nem vagyok ehhez túl öreg? Szabad 60+-osként
ilyesmibe belekezdeni? Vezet ez az út valahova? Ez a dokumentumfilm viszont
meggyőzött arról, hogy soha semmihez nincs késő!
Neked is kedves olvasó, ha elmúltál X vagy Y éves semmit nem számít!
Ha van vágyad,
Ha van energiád,
Ha nyitott vagy az újra,
Ha lassítanád az öregedést,
Te is kipróbálhatod!
Kattints a videóra!
Azt gondolom, nem kell, hogy végig kicsiszolva lásd az utat. Mindig csak az előtted álló lépésre koncentrálj és közben tartsd a szemed a célon.
Ha az út kicsit kacskaringósan halad nem probléma!
A LÉNYEG, hogy NEM KELL belenyugodnod, hogy szűkölködsz,
hogy be vagy zárva egy szűkös anyagi világba és nincs kiút, mert van!
Ha nem vagy már fiatal kifejezetten kiált érted egy jó kis
feladat, esetleg egy új feladat. Ha ezzel pedig még az anyagi biztonságodról is
gondoskodhatsz nincs mire várni!
RAJTA! VÁGJ BELE!
Ha nekivágnál az új kalandnak,
Ha elindulnál új kihívások felé,
Ha vágysz a sikerre
Keress meg!
Járjuk együtt az utat,
fiatalodjunk együtt!
Tóth Czere Istvánné Éva
telefon: 06 20 213 1591
web: www.egészségeskávé.com/kapcsolat
e-mail: www.tothczereistvanne@gmail.com
facebook: www.facebook.com/tothczere
Megjegyzések
Megjegyzés küldése